Platán alatt megpihenve
Látom múltam ellibbenve.
A fám óriás lett mára,
Titkokat rejt minden ága.
Árnyékának hűs nyugalma
Nekem nyújtott szép jutalma.
Amikor még kis srác voltam,
Lelkes szívvel ott daloltam.
A szörnyeteg volt a rontó,
Tündérmeséket lebontó,
Téli ködben nagyot mondó!
Mára bizony felnőttem én,
Erre járok, utam kemény;
Gyermekévek szép emléke
Pergő elmém új vendége.
Itthon vagyok árnya alatt,
Hiába von körém falat
Enyészet és kongó bánat!
Nézem kedves, szelíd fámat.
Várok új dalt, vidámságot,
El nem múló ifjúságot.
(Kis István Mihály-Platán alatt megpihenve)
Forrás: http://www.poet.hu/vers/63453
A pad elhelyezése szerintem nagyon jó, bensőséget közvetít, közelebb kerül a néző a képhez, a vers hangulatát nagyon jól visszaadja, arra késztet, hogy leüljek és eltűnődjek a múlton, amit az ódon épület jelenít meg a képen, a padok végig vezetnek a "megtett" úton, a lombkorona íve szépen lezárja a "visszanézést". Nyugalmat sugároz, egy csepp melankóliát.....Jó kép, elgondolkodtatott és szép a vers is:) Üdv. Amarillis
Első néző :) Első komment.
Szerintem nem mutat jól, hogy a vágással elfűrészelted a padot, vagy félig legyen benne vagy teljesen. Szeretek csak úgy elücsörögni szép helyeken a szabadban, szóval a címhez hűen biztosan nyugalmasan ellenék itt is :) Azonban a háttér nagyon kiégett, elől meg nagyon sötét hozzá. Egybe nézve talán egész jól kiegészítik egymást. A FF tökéletesen beletrafált. Tetszik! Grat!