|
#5 Írta: Dodó
2014.02.14 18:01:50
 11000
 727
Nézem, nézem a képedet. Nagyon tetszik a szerkesztés, a lényegre törő ábrázolás, az Ember megragadása az arc kiemelésével az Isten Fia ábrázolása és a keresztfa szimbolikus jelentése mellett. A felső keresztfa dőlése dinamizmust ad a képnek. Nem tudom, hogy az erős fotografikai hatás (ami valószínűleg utómunka) feltétetlenül szükséges-e. Nem rossz, sőt, érdekessé teszi a képet, de egy kicsit el is távolíít minket az Embertől...
Engedjétekl meg, hogy a Magyar Kurír katolikus hetilapban megjelent nagyon tanulságos cikket megosszam veletek:
A keresztre feszítés valósága, a halál közvetlen oka – az orvos szemével.
A legtöbb keresztény számára oly megszokott és természetes Krisztus kereszthalálának ténye, hogy el sem gondolkodik arról, mit is jelentett fizikailag a keresztre feszítés. Az evangélisták leírása kevés támpontot ad, mivel abban a korban a keresztre feszítés és a korbácsolás igen elterjedt volt, így nyilvánvalóan nem látták szükségesnek, hogy részletesen ismertessék.
A keresztre feszítés – melynek első ismert esetei a perzsáknál fordultak elő – Nagy Sándor révén került Egyiptomba és Karthagóba, ahol a rómaiak is elsajátították. Livius, Cicero és Tacitus is említi, és az antik irodalomban számos utalás található arra vonatkozóan, hogy a rómaiak továbbfejlesztették és számos különböző formában alkalmazták e kivégzési módot. Például a kereszt vízszintes szára a tetejénél 60-80 cm-rel lejjebb is metszhette a függőleges szárat – az ismert latin kereszt formájában –, de Jézus idejében a T alakú, ún. tau-kereszt volt a legelterjedtebb. Régészeti bizonyítékok szólnak amellett, hogy Jézust is ilyen keresztre szegezték.
A középkori és reneszánsz festményeken – történelmi és bibliai alapok nélkül – úgy ábrázolják Krisztust, hogy az egész keresztet viszi a vállán. Valójában a függőleges oszlop általában rögzítve volt a kivégzőhelyen, a mintegy 50 kg-os vízszintes gerendát pedig az elítélt vitte a börtöntől a kivégzőhelyig. Ugyancsak téves a szögbeverés helyének középkori ábrázolása. A római leírások és a történeti kutatás szerint a szögeket a csuklóban találkozó csontok, a radius és az ulna között verték be, nem a tenyérbe, hiszen a test súlya alatt azonnal kiszakadt volna az ujjak között.
Krisztus fizikai szenvedése a Getszemáni kertben kezdődött. Fiziológiai szempontból jelentős a vérrel verejtékezés, amit érdekes módon egyedül Lukács, az orvos említ: „Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre” (Lk 22,44). Noha korunkban minden elképzelhető érvet bevetnek annak bizonyítására, hogy ilyesmi nem létezik, az orvosi szakirodalomban leírt és bár ritka, de alaposan dokumentált jelenségről van szó. A Jézus által elszenvedett erős érzelmi megrázkódtatáshoz hasonló stressz esetén a verejtékmirigyek apró kapillárisai megrepedhetnek, így az izzadságba vér vegyül (hematidrózis).
Jézust letartóztatása után még éjszaka a főtanács és Kaifás főpap elé hurcolják. Itt éri az első fizikai sérülés. Egy katona arcul üti, amiért nem válaszol Kaifás kérdésére. Később az őrök bekötik a szemét, arcába köpnek, arcul ütik, és gúnyolódva kérdezgetik, találja ki, melyikük volt. Másnap kora reggel zúzódásokkal tele, szomjan, az álmatlan éjszaka után kimerülten az Antonia-erőd praetoriumába, a helytartó elé viszik. Pilátus el akarja hárítani a felelősséget: Heródes Antipászhoz, Júdea negyedes fejdelméhez viteti Jézust, ahonnét újabb fizikai bántalmazás nélkül tér vissza. Ekkor rendeli el Pilátus a tömeg követelésére Barabbás szabadon bocsátását és Jézus megkorbácsolását. A kor római történetírói szerint a korbácsolás nem tartozott a keresztre feszítéshez; számos tudós szerint Pilátus eredetileg a korbácsolást szánta teljes büntetésnek, s csak akkor döntött a kivégzés mellett, amikor a tömeg azzal vádolta, hogy nem áll ki kellően a császár mellett azzal szemben, aki a zsidók királyának mondja magát.
Az ostorozás előtt Jézust levetkőztetik, és kezeit a feje fölött egy oszlophoz kötik. A zsidó törvény szerint senkire sem lehet negyvennél több ütést mérni – kérdés, hogy a rómaiak ehhez tartották-e magukat. A római katona előrelép, kezében a flagrum (vagy flagellum), melynek erős bőrszíjai két-két ólomgolyóban végződnek. Teljes erővel sújt le Jézus vállára, hátára, lábára. Az ólom először csak a bőrt szakítja fel. Később a zuhogó ütések egyre mélyebben hatolnak a bőr alatti szövetekbe. A vér előbb a hajszálerekből és a vénákból kezd szivárogni, majd patakokban tör elő az izmok artériáiból. Az ismétlődő csapások újra meg újra felszakítják az ólomvégek ütötte mély zúzódásokat. A hát bőre végül hosszú cafatokra szakadt, felismerhetetlenségig zúzott, vérző massza. A százados, látva, hogy az elítélt már alig él, leállítja a korbácsolást. Eloldozzák a félájult Jézus kötelékeit, aki a saját vérétől áztatott kövezetre zuhan.
A római katonák gúnyt űznek a barbár zsidóból, aki királynak mondja magát: vállára palástot, kezébe pálcát helyeznek jogarnak, fejére hajlékony tövises ágakból koronát nyomnak. A fejbőr a tövisek nyomán erősen vérzik, hiszen a test egyik legjobb vérellátású területe. Miután kigúnyolták és arcul verték, leveszik róla a palástot. A sebzett hát alvadt vérébe ragadt szövet letépése rendkívül fájdalmas, akár egy sebkötés óvatlan eltávolítása. A sebek felszakadva újra vérezni kezdenek. A rómaiak a zsidó szokásnak engedve visszaadják Jézus ruháit, majd a kereszt vízszintes fáját a vállára kötözik. Megindul a menet – az elítélt Krisztus, két gonosztevő és a római kivégzőosztag – a Via Dolorosán.
Jézus hiába próbál felegyenesedni, a nehéz fagerenda és a vérveszteség miatti sokk megtántorítja: elesik. A rázuhanó fa felszaggatja a sebektől borított vállat, hátat. Megpróbál felemelkedni, de az izmok felmondják a szolgálatot. A százados ráparancsol egy vállas bámészkodóra, Cirenei Simonra, hogy vigye a keresztet. Jézus követi, vérző testét a sokktól hideg verejték veri ki. Mintegy hatszáz métert tesznek meg a Golgotáig. Jézust enyhe fájdalomcsillapító hatású mirhával kevert borral kínálják, amit nem fogad el. Simon leteszi a földre a fát. Jézust háttal a földre lökik. Vállával zuhan a fára.
A katona a csuklóhajlatot keresi. Mélyen beveri a hatalmas szöget. A másik oldalon megismétli a mozdulatot, ügyelve, hogy ne feszítse szét túlságosan a karokat, hogy tudjon mozogni. A vízszintes gerendát az oszlopra helyezik, és az oszlop tetejére erősítik a feliratot: A Názáreti Jézus, a zsidók királya. A bal lábfejet a jobbnak feszítik, és a boltozaton keresztül mindkettőt a fához szögezik; a térd enyhén hajlított. Megtörtént a keresztre feszítés.
A függés közben a csuklókra nehezedő testsúly borzalmas fájdalmat okoz az ujjakban és a karban – a szögek a medián ideget nyomják. Ezért az áldozat megpróbálja a lábakra helyezni a testsúlyát. A metatarsalis csontok közötti idegek elviselhetetlen fájdalma hasít belé. A karok lankadnak, az izmok görcsbe rándulnak. A hatalmas, lüktető fájdalommal járó görcshullámok miatt alig-alig tudja felnyomni magát. A mellizmok megbénulnak, a bordaközi izomzat nem működik. A belégzés lehetséges, de kilélegezni képtelen. Jézus egy-egy pillanatnyi lélegzetvételért küzd. Végül a szén-dioxid felgyűlik a tüdőben és a véráramban, és a görcsrohamok enyhülnek. Egy-egy rángással képes megemelkedni, hogy kilélegezzen és beszívja az éltető oxigént. Kétségkívül ezekben a pillanatokban ejtette ki ránk maradt hét utolsó, rövid mondatát.
Az elsőt a római katonákra tekintve: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.”
A másodikat a bűnbánó latornak: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.”
A harmadikat – elborzadt ifjú tanítványára tekintve – anyjának: „Asszony, nézd, a fiad!" – majd Jánosnak: „Nézd, az anyád!”
S a negyediket: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”
Jézus órákon át mérhetetlen kínokat áll ki: az idegtépő fájdalom, a görcsök, a felsebzett hát dörzsölődése a durva fán. S ekkor újabb fájdalom jelentkezik: erős, szorító mellkasi fájdalom, amikor a szérummal telítődő szívburok nyomni kezdi a szívet. A nyomás alatt álló szív küszködve pumpálja a sűrű vért, a megkínzott tüdő kétségbeesetten küzd levegőért. A kiszáradás jelei mutatkoznak: „Szomjazom!” Jézus halálos dermedést érez tagjaiban. „Beteljesedett!” Utolsó erejével még egyszer megemelkedik, hogy levegőt vegyen. „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”
A keresztre feszítés végén általában megtörték a megfeszített lábszárcsontját. Így az áldozat nem tudott felemelkedve levegőhöz jutni, és megfulladt. Jézushoz érve azonban a katonák látták, hogy erre már nincs szükség. Egy katona lándzsát szúrt az ötödik bordaközön át a szívbe, ahonnét „nyomban vér és víz folyt” (Jn 19,34). A szívburokból szivárgó víz post mortem bizonyítja, hogy Jézus halálát nem fulladás okozta, mint általában a keresztre feszítettekét, hanem a sokkos állapot és a szívburokban felgyűlt folyadék nyomása miatti szívmegállás, a szív „meghasadása”.
Végigszemlélhettük tehát – orvosi szemmel is – az embernek ember és Isten ellen véghezvitt gonosztettét. A látvány borzalmát egyedül Isten végtelen irgalmának jövendő megnyilvánulása, a dicsőséges húsvéti hajnal várása enyhíti.
*
|
|
|
#3 Írta: johnviper
2014.02.13 14:08:28
1445
121
Hy! Örülök a pontozásnak, főleg ha tényleg így is gondolod! De ha nem tetszik annyira egy fotóm, gondold át tényleg hányast érdemel, mert csak így tudom levonni a következtetéseket, hogyan javíthatnék a képeimen! Vagy ha nem tetszik annyira egy fotó akkór ne pontozz, nem lesz belőle baj, én is így szoktam eljárni! Nézd a fényeket, kontrasztot, élességet, zajt, stb stb, sorolhatnám napestig, és az általad gondolt hibákat írd le, és ahhoz mérten pontozz! Tőlts már fotót, mi van már! Ha ilyen témájú fotó feltőltésén gondolkodtál, rajta! Ha nem tőltesz fotót, nem kapsz véleményt, nem fogsz tanúlni, illetve nem lesz sikerélményed sem! Hétvégén mehetnénk fotózni valahova, millió helyen nem jártunk még! Csá!
*
|
|
