A kép ritmusa a fekete-fehérben remekül érvényesül és az undergrund tartalmához is illik a fekete. A jobb oldalon a tekintetet vezető, ritmusos vonalakat és az így többszörösen (összefutó vonalakkal és saját fényességével) kiemelt szerelvényt ellenpontozza a magányos utas. Gondolatiságát tekintve a korlát vonala a végtelenből érkezés és végtelenbe távozás érzését kelti, az utas magánya pedig arra int, hogy ezt az utat - bármilyen sokan legyenek is körülötted - magadnak kell megjárnod... A keret nagyon jól, szervesen illeszkedik a kompozícióhoz - gratulálok és 5 pontot is küldök