Itt vannak mindketten. A baloldali kelt ki hamarabb, amit szerencsésen el is mulasztottam, mert elvileg az bábozódott be később és bennt volt még a szobában, amíg a másiknak vártam a kikelését. Aztán mentem be és ott volt, amint éppen a szárnyait pumpálta fel. Ilyen az, mikor semmilyen szakirodalom nem ír róla mi is történik vagy mi előzi meg a kikelést. A későnkelő jobboldalit lehet látni az első képen.
Szó szerint én neveltem őket. A menyasszonyom nagymamájánál találtuk a két hernyót, akiket jól tartottunk és szépen bebábozódtak. Azért is gyüjtöttük be őket, mert különben lehet a mami agyoncsapta volna őket. Mivel nagyon kevés van belőlük és 2000Ft az eszmei értékük így hozzájárulhattam, hogy biztonságban nevelkedhessenek. Szépen el is repültek mindketten.
Majd szerkesztek is egy oldalt, hogy a kezdetektől is lehessen látni a fejlődés stádiumait és aki kedvet kap a neveléshez, az tudja mire figyeljen.
Köszönöm!
Csodaszép pillangók! Volt egy hátsó szándék, mikor elkezdtem az egészet, mert emlékeztem, hogy tavaly mennyit futottam egy tenyérnyi példány után, hátha leszáll. Így megadatott nekem a lehetőség és még a kezemen is mászkált egy sort, ami a természetben soha nem fordul elő. Nagy élmény volt látni az első esetlen lépéseiket, majd ahogy kifeszítik a szárnyaikat. Ezért biztosan érdemes volt.
Jövőre ánizst vetünk a kertben az már tuti, mivel egyik kedvenc kajája a hernyónak.