"...Nem találkoztam senkivel. Se macskával, se emberrel. Semmi nyoma az
embereknek.
Találtam viszont könyveket, a tudás forrásait. Talán találhatok bennük hasznos
dolgokat..."
A szöveg és a kép - az én szándékom szerint - nem választható külön. Van, hogy a szöveg illeszkedik arra, amit látsz, van hogy kiegészíti azt. Nem "csak" képet készítek, hanem képregényt. Emiatt talán nem is feltétlen lenne itt a helye a sorozatnak. A kép egy része az egésznek. Talán szájbarágós, de ez egy történet. Megvan a menete és a felépítése. Ez még csak az expozíció.
Ezzel nem negálni szeretném az érzéseidet, csak az én motivációmat körülírni. Ez az én utam, amit be is fogok járni. Nem a véleményeddel való dacoskodás miatt (főleg mert hálás vagyok érte és új ötletekre motiválsz) hanem mert egy kicsit magamnak is csinálom. Az elhatározásom nem szeretném feladni. Persze alakulgat, de el nem vész. :-)
Szeretném, ha tudnád, mindig nagyon fontos a véleményed, ugyanakkor meg szeretném tartani magamat is a projektben. Én meg ilyen szájbarágós és ellentmondásos vagyok. :-)
Ez az első a sorozatban, ahol (szerintem) kifejezetten előnyös a méretaránytalanság. A nézőpont ad egy jó perspektívát a rácsodálkozásra, és amúgy is. A szöveg viszont megint túl sok, ráadásul elveszi tőlem a nézői szabadságot, mert megmondja, mit lássak bele. Ha ezt a képet minden körítés nélkül tálalod, 99 %, hogy magam is erre a mondandóra lyukadok ki, de úgy, hogy a kép beszélget velem, hogy hatással van rám. A szájbarágás általában nem tesz jót egy fényképnek (kivéve ha ismeretterjesztési szándékkal íródott, hasznos háttér infókat adva) legalábbis szerintem. Nem tudom, érzed-e így ezt a fontos különbséget fénykép és képregény közt. Még annyi, hogy a padlón szóródó fények tetszenek, és a könyvespolc is jó képi elem.
További szép fotonokat!