Szia!
Remek csendéletet mutatsz be itt nekünk képeden!
Kezdeném a háttérrel: kellően homogén a témához, ahogy megfigyeltem, fal lehet, mivel repedéseket véltem felfedezni rajta. Ám szerintem ez nem gyengíti képed, épp ellenkezőleg: megerősíti az egyszerű vacsora képét, hangulatát. A gyertya a vacsora fénypontja -akár szó szerint is (bár úgy gondolom, más fényforrásod is volt)- ehhez mérten kellően szép. A láng rajzolata nagyon tetszik, az oldalon lefolyó viasz is pazar lett. Kissé háttérbe szorulva a kenyér igazán jól lett megörökítve. Az almák, s diók kompozíciója már önmagában is megállná a helyét. A tálkában az almahéj, s a kés- még jobban megerősíti az élményemet, s elképzelésemet a vacsorát illetően.
Olyan érzésem van, mintha kissé jobbra dőlne a kép, de lehet, ez csak az én agyrémem. Az asztal szélét levágtam volna a helyedben- sőt, utólagos engedelmeddel pár percnyi felhasználás erejéig le is töltöttem képed, s megnyestem- és nekem úgy jobban bejött.
De ez nem ronthatja le műved, annyi remek dolgot komponáltál bele! Gratulálok!
Mikrobi75, Nono köszönöm!
Az asztakl szélén én is gondolkodtam, végül ennél maradtam. A dőlést bizony nem vettem észre. Most utólag megnézve a képet, én úgy látom, hogy az asztal maga vízszintes, de a terítő bizony el van csúszva egy kicsit (mondjuk hátul a falnál direkt "hullámosítottam" egy kicsit, az elején meg nem tűnt fel. Eddig...
Még egyszer köszönöm a véleményeket!
Szerintem ez egy jól átgondolt csendélet igényesen kivitelezve. Nagyon tetszenek a színek, a fények és a hangulat amit áraszt a kép.
Egyetlen dolog lenne amit másképp is lehetett volna szerintem, éspedig egy egyszerű kockás, vagy valami szolidabb mintájú abrosz talán jobb lenne.
Köszönöm, hogy megnéztétek, és véleményeztétek.
Erz: a terítőn én is gondolkodtam sokat, sőtt, próbálgattam többfélével (még terítő nélkül is), de úgy éreztem, ez a tiri-tarka kellett, hogy a kép "melegebb", "otthonosabb" legyen.
Talán érthető amit írtam...