Szia!
Szépek a virágaid.Jó éles kép szépen mosott háttérrel.A fények is jő szögben érkeztek jó a szerkesztés.Sok minden van a felvételen, de még is egységes.
Üdv:alalat
Nagyon jó nézőpontból elkészített fotó!
Jól áll az összhatásnak a kissé kusza, de kellően mosott háttér.
A DOF témára fókuszál, és pontos.
A fények szépek, a szerkesztés eltalált!
Gratula :)
Üdv: A64x2
Érdekes, hogy régebben ezek és a hasonló jellegű felvételek igazából nem fogtak meg.
Mára viszont teljesen elbűvölnek.
Ez nektek köszönhető. Úgymond ráneveltetek. :-)
Gratulálok!
Nagyon szép és kellemes, de kicsit zsúfolt. Az aljából vágnék kicsit, és jobbról azt a két virágot is lehagynám. Tudom, a vágás mindig ízlés és pofon, de nem mondhatok mást, mint amit gondolok.
Gyönyörű mind színvilágában, mind kompozíciójában. Ez a kettő az első, ami megérinti a nézőt. Aztán szeretném megdicsérni a remekül mosódó hátteret is. Csudajó ez a meleg összhatás.
További szép fotonokat!
Hát ha jobban meggondolom régebben az egyik kedvenc témám, ábrázolási módom volt nekem is.
Aztán jött az életemben ez, az. Ami változást hozott és elterelt bizonyos értelemben egy másik irányba.
De nektek lányoknak jár érte köszönet, hogy újra belementem .......
Jobban is érzem magam.
Nagyon szeretem ezeket a fénnyel "átitatott" képeidet, felidézi bennem a rétek illatát, varázslatos színeit és azonnal kívánkozom, hogy belehasaljak:) / Tudtam, hogy Te készítetted!/ Üdv. Amarillis
Érdekes, amit írsz, azt hiszem ezen többen átesünk, hogy jön valami, ami eltérít, valamiért mást kezdünk csinálni, más téma kezd érdekelni, aztán vissza az egész. Én szinte folyamatos válságban vagyok, valahogy sosem érzem jónak egyik képet sem amit készítek, tudom, hogy hiányzik még valami...
Ezért is fontosak, az itt kapott kedves szavak, vélemények, ötletek:)
Szóval köszönet érte!
A hangulatos, fényes, virágos, lepis, növényes fotóktól én is mindig jobban érzem magam :))
meg attól, hogy ezen az oldalon jó a légkör, ez sokat jelent.
Igen, igen.
Nálam az volt, hogy ki akartam próbálni valami újat. Valami kevésbé ismertet. Hm, kevés sikerrel.
Igen. És aztán vissza. De azt hiszem jól van ez így.
Itt kedvesek az emberek. Jó itt lenni, ebben a közösségben.
Jó kipróbálni az új dolgokat, bármi lehet belőle, de meg kell szeretni, hogy működjön. Én is sok felé "torzulok" fotózásilag, és mindig kikötök a növényeknél, hangulatoknál :)
Igen, ez a közösség jó. Az egyetlen oldal, ahová még szívesen jövök, és szerintem nem vagyok egyedül.
Sok oldalon jártam már, és sok szennyet láttam, elképesztő, hogy emberek milyen mélységekbe tudnak alámerülni... aztán meg csodálkoznak, hogy halott az oldal...