Szia Klemy!
Van egy jó kis érzés ebben a képben, talán a szépen mosott háttér a mélyélesség miatt :) Érdemes lesz nyáron is visszamenni és zölden megfotózni :) várjuk már a tavaszt mindannyian!
Ha sorra gondolom a jó tájkép (általam ismert) jellemzőit, akkor bizony itt sok minden fellelhető belőlük. Jó a függőleges harmadoló közelébe helyezett horizont, szintén jó a vízszintes harmadolóba helyezett téma. A fák lejtése nagyjából hegyez az átlós irányra, szóval a szerkesztése remek. Szépen tagolódik a kép elő-, közép- és háttérre. Ez utóbbi szerepét az ég tölti be. A mélységélességen már lehet "vitatkozni", mert ezekkel a beállításokkal tájképhez mérten már meglehetősen szűk. Ugyanakkor úgy vélem, ez jelen esetben szándékos lehetett, mert a fa pontosan fókuszált, az elő- és háttér pedig lassan elvegyül az életlenségben. Ami viszont egyértelműen hiányzik, az a fény. Még hozzá lehetőleg valamilyen szép fény. Itt azonban még déli "kemény" napsütés sincs. Fény hiányában, pedig nem igazán lehet ütős tájképet készíteni. A színvilág ennek megfelelően kissé "nyomott", a fakóság határán táncol. Szeretném még megemlíteni, hogy a kiragadott tájrészlet bár önmagában szép, nincs meg benne az a magával ragadó lenyűgöző látványosság, amitől az embernek azonnal mehetnékje támad. Technikailag korrekt, minőségi munka.
További szép fotonokat!
Szia, tetszik. Kompó, hangulat. És Bringással azért vitába szállnak, fények nélkül is lehet jó tájképet, pld ködben. Főleg hajnaliban, ha a nap is átsejlik rajta... De az más történet...
És szintén tetszik a szűkebb dofos elképzelés, nem az a "szokványos" fajta. Grat
Szia! ügyes kompozíció, de én egyetértek Bringással, ha ő a fényt úgy értette, ahogy én gondolom :), pl.: ködben is van fény... szóval szerintem ő azt a valami kis extrát hiányolja belőle, ami a képet tényleg ,,magával ragadóvá" teszi. De ha a fotós ügyes, ezt ő is felismerte, és mivel tudja hol készült a kép, elkészítheti azt más fényviszonyok mellett is. Szerintem is akkor lenne igazán ütős. Illetve, lehet rosszul tudom, de a horizont az a vízszintes harmadolóba esik, a téma pedig a függőlegesbe és nem fordítva. Nem Bringás? :)
Szia Bringás.
Köszönöm az aprólékos technikai értékelést.
Egy biztos ezt a képet Szombaton 10 körül készítettem.
Fények - Kb 10-12 értékű fények volta mert megmértem.
Ez egy erősen szűrt (bárányfelhős) fény volt ami a felhők haladásával sajnos mindig változott.
Nem mondhatnám gyenge fénynek.
Írod,hogy a színvilág.Hát nem tudom szerintem meg a téli színekhez képest nem visszafogott.
Egy kompozíció sok mindenből állhat.Írod,hogy semmi extra ami arra biztatna,hogy mehetnéked támadjon :))
Hát vitába szállnék.
Először is ez a kép egy 2,8 makró obival készült :)))) és kb a témától 200-250 m-re voltam.Egy teljesen kihalt és sivár vidéken ami sajnos most van ezért észre kell venni a témát .
Másik a cím.Sokan nem is figyelnek a címekre,ugyanis asszociálni lehet és egy jó címmel lehet dobni a képen de akkorát mint az állat.(tapasztalatból mondom).
Még egyszer köszönöm,hogy foglalkoztál a fotómmal és mindig örülök az építő jellegű és kimerítően pontos hozzászólásoknak.Ha volna pontom ami nincsen szívesen küldenék neked akár kettőt is:))) Klemy
Ó, ez nagyon kedves Tőled, de ne pazarold rám a "nehezen" megszerzett pontjaidat, ez ügyben "milliomos" vagyok, egy év is kevés volna elköltenem:) Már nem vagyok biztos benne, hogy mire gondoltál, a fény alatt én a közvetlen napsütést értettem.