A Triton csapata az ausztriai Wellsben szervezett 39. Nemzetközi Speedo-Úszótalálkozón vett részt. Útközben a busszal megállva megállapítottuk, hogy hiába, a szomszéd kertje mindig zöldebb...
Könnyen lehet... sem a lovasverseny, sem az uszoda, sem a saját trehányságom nem használ neki. A cím a fülszövegben idézett mondásra utal, mivel ez volt az első osztrák megállóhelyünk... és tényleg szép zöld, üde volt minden....
szia, kellemes táj, jó képarányok, színek, tetszik
a keretet viszont szerintem kicsit túlkomplikáltad, és tájképet próbálj majd meg hajnalban is lőni, ilyen remek helyszíneken főnyeremény:)
üdv
Köszönöm a véleményedet! Tudod, a kerettel kapcsolatban hajlamos vagyok "túltengeni", s most ezt a nem egészen panorámára vágott, de mégis keskeny képet próbáltam valamilyen szokványosabb méretre igazítani (minden bizonnyal nem a legjobb módon). Az időponttal igazad van, de teljesen "kiszolgáltatott" voltam. Gyuláról 5.30-kor indultunk, ,majd (a gyerekek mellett elkerülhetetlen megállások) után felvettük a Budapesten levőket, s onnan irány Ausztria. A kép az első megállónál (13.44-kor, azaz tényleg a "rossz pillanatban" készült, de józan eszem kétségbevonása mellett testi épségemet is kockáztattam volna, ha odafelé a versenylázban égő, visszafelé holtfáradt gyerekeknek és szülőknek felvetem a hajnal ötletét... Talán a "leghumánusabb" ötlet az lett volna, hogy "kirakunk és jössz stoppal, vagy visszafelé felveszünk". Igazad van, de mentségemre Janus Pannoniust tudom idézni:
"Hidd el, a környezet is befolyásol-
hatja a költőt s az, hogy hol szüle-
tett, érzik a vers ütemén."
Szia Dodó! Szerintem is szép tájkép lett, éles, jól szerkesztett, és a cím remekül passzol hozzá. A keretet el tudnám képzelni kisebb méretben is, de nekem nem zavaró. Üdv.
Az előtér kissé sötét és árnyékos, az nem mutat jól. Maga a táj szép fényeket kapott, egyszerű, de mégis szép. Az ég kissé fakó, szűrő (polár vagy szürke átmenetes) használatával jobbá tehető. Szeretném még megemlíteni, hogy nagyon berekeszeltél, ilyenkor a rajzolat jelentősen romlik, s az erős lágyulás nagyon meglátszik. Bőven elég lett volna egy f/8-10 körüli érték.
További szép fotonokat!
Köszönöm a véleményedet! Megint tanultam valamit, szándékosan rekeszeltem, hogy minden biztosan éles legyen, aztán most megnéztem az objektívet, teljesen felesleges volt, a végeredményben lemehettem volna ISO 100-ra is. Nem gondoltam arra, hogy a rajzolat romlik.. A polár szűrőt itthon hagytam. (Bevallom, az eleje miatt egy kicsit gondolkodtam az egyképes, pseudo-HDR-en, de aztán nem éreztem magamban elég merészséget hozzá...
Köszönöm a véleményedet! A kerettel a se nem normál fekvő, se nem panoráma hatást próbáltam egy kicsit kompenzálni, de lehet, hogy ezért fehér kerettel, kevésbé feltűnően is elérhettem volna (ha egyáltalán szükséges erre törekedni...)
Én sem értek... jó ötletnek tűnt, de lehet, hogy fehérrel, vagy semleges szürkével (amit a Photoshop eleve felkínál) nem lenne ennyire feltűnő? hangsúlyos?, domináns? (nem kívánt törlendő...)
Igazi szép tájkép!
Nem akar mást, mint átadni a szépséget. Sikerült.
Az égbolt is szép szolid, de mégsem részlettelen.
Az ISO tényleg elég lett volna alacsonyabb értéken, de a 200 még belefér.
Többször is tévelyeghetsz, ebből a képből ítélve van érzéked hozzá:-)) (A keret kicsiben tetszett, nagyban sokallom...)
Szép fényeket!
Köszönöm a véleményedet! A táj kínálta magát a megörökítésre, én csak a kísértésnek engedtem - örülök, hogy a túl szűk blende és a nem optimális ISO ellenére tetszik. A fekete keret "filozófiáját" már írtam: mivel fehér-fekete-fehérrel szoktam keretezni, nekem nem volt annyira feltűnő... meg tudjuk, hogy a saját szemében a fotós sem látja meg a gerendát...