1. Budapesten születtem és most itt élek. Már nem vagyok 20 éves, sok mindent megéltem és még sok mindent szeretnék megélni békében és sok-sok örömökben.
2. Alapvetően optimista, jó kedélyű és barátságos vagyok, szívesen tanulok újat és az új tapasztalatokat hasznosítom.
3. Rend kívül mozgékony vagyok, szeretek utazni, társaságban lenni és imádom a természetet.
4. Egyszerű családból származom, az iskoláimat esti tagozaton végeztem, nem volt egyszerű a munka mellett tanulnom, de az elhatározásom igen nagy volt, és sikeresen vittem véghez.
Közgazdasági szakon végeztem az iskolámat, így a számok világában élek.
5. 2 nagy fiam van, akik már nem élnek velem, mindketten diplomát szereztek, a nagy fiam Kandó Kálmán Villamosmérnöki karon végzett, mint világítás technikus, a kicsi fiam Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar szakán, mint építő mérnök.
6. A kisebbik fiam megnősült és 2012. decemberben született egy kislányuk, és most várják a második gyermeküket, aki 2014 februárban fog megszületni.
7. A nagyobbik fiam szintén megnősült és ők is várják a babuskájukat, aki 2014 nyarán lesz meg.
8. Boldog NAGYMAMA lettem.
9. Sajnos 2009-ben megözvegyültem, akkor kilátástalannak éreztem az életemet, de most már megbékéltem vele.
10. Azóta egy új életet kezdtem, mert az élet megy tovább…..szokták mondani, igyekszem a szabad időmet jól és kedvem szerint eltölteni.
11. 2011 óta barátom segítségével megismerkedtem a fotózás tudományával, amit nagy lelkesedéssel fogadtam, és minden erőmmel azon vagyok, hogy megtanuljam és tőlem telhetően hobby szinten gyakoroljam.
12. A fotózás terén szívesen tanulok, és szívesen veszem a kritikákat, hisz még nem sajátítottam el teljesen mindent.
13. Ezen az oldalon és egy másik oldalon nagyon sokat tanultam, főleg a kritikákból.
14. A fényképezőgép legtöbbször nálam van, és úton útfélen, ha lehetőségem van, akkor mindig fotózom, családi körben, kirándulás alkalmával, bárhol…..
15. És nagyon szeretem a csokis fagyit én is.
16. Mindenkinek nagyon boldog Új Évet kívánok!
Szia. Végigolvastam, azt kell mondjam, jó ez a játék. :) Sok mindent megtudhattunk rólad, előre gratulálni szeretnék az unokákhoz! Boldog új évet kívánok!
Örülök, hogy megismerhettelek. Minden elismeresem a tied a kitartasodert es az allokepessegedert. Sokan mar biztosan feladtak volna es elkallodnanak. Tovabbi sok sikert kivanok es minden tiszteletem a tied!
Szia.Örülök a soraidnak. A már meglévő unokádhoz,és a pocaklakókhoz is gratulálok! :)
Legyen boldog,békés, sikerekben és unokákban gazdak új évetek! ;)
Szia Ili! Nem volt könnyű sorod,de jól megálltad a helyed.Üdv.a nagyik társaságában :) Maradj mindig vidám és sok boldogságot kívánok.Megérdemled !!! Üdv.Anikó
Üdvözöllek én is a megismert arcok között. Kezdek rájönni itt az olvasgatásokban, hogy Bringás barátom nem létezik... :) Ő egy csipetnyi Te, két csipet Rozsomák, egy csipet én és.... majd kiderül még kik hozták, hoztuk össze.
Szia, Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásomat, így legalább közelebbről ismerjük egymást. Lehet, hogy tévedek, de szerintem a Bringás is fog csatlakozni a játékhoz, de neki már könnyű lesz megírni, mert csak az azonos pontokat kell bemásolni. BUÉK!
Szia IIacsi. Jó volt olvasni a részletes bemutatkozó leírásokat. A fénykép alapján azért én nem így képzeltelek el. Én azt hittem egyébként ,hogy egy fiatal lány vagy. Jövőre is szép képeket. Üdv: István.
Szia, Köszönöm, hogy elolvastad az életem történetét, nos igen lélekben fiatal maradtam, de azt hiszem mindenki így van ezzel. A fotóm 2011-es felvétel, de azért kíváncsi lennék a TE bemutatkozásodra is! BUÉK!
Szia IIacsi. Sikeres boldog újévet kívánok és 2014-re is szép fotókat. Igen. Lélekben szerintem mindenki fiatal marad ami örökké végleges is. Nem tudom, hogy én írok e magamról játékos bemutatkozást. Nem voltak annyira sok sikeres élményeim. Közvetlen családom nincsen még. Ha a tanulásról van szó akkor én soha sem tanultam keményen napi 10 órákat hanem csak 1x elolvastam a tankönyveket és azután pedig puskákat írtam. Én mindig is puskáztam dolgozat írások alatt. Ez komoly. Üdv: István.
Szia, Szerintem már is bemutatkoztál, amit leírtál magadról már csak ki kell egészíteni egy két mondattal. Biztos vagyok benne, hogy van még amit írni lehet magadról. BUÉK NEKED is!