Hát, én nem osztom az előttem szóló véleményét. Lehet, hogy a szemem vagy a monitorom rossz, de nekem a minősége nagyon nincs a helyén, a fényeid sem voltak túl jók, és a kompozíció sem az igazi, olyan "turistafotó" jellegűnek hat. De ez csak szubjektív vélemény..
sajnos én sem azok táborát erősítem, akiknek ez igazán tetszik.
szerintem egy virág fotónál fontos, hogy a virág selymessége, lágysága visszajöjjön. itt a félig elég kemény fényben lévő, félig árnyékban lévő virágok rengeteget elvesznek a képből..
A kép szerintem zsúfolt is lett, és az imitt amott levelek keresztbe vágása miatt hibásnak is érzem.
A minőség, és az élesség sincs rendben szerintem. A virágok egyes körvonalait meg nem is értem mi idézte elő? Talán túlélesítés?
Gondolkoztam én is, hogy megpróbálok ezekről a virágokról fotót csinálni, de egyenlőre nem vitt rá a lélek. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ez a fotó több sebből vérzik. A nézőpont nem jó, nem ad egységet, hogy a felét süti a nap, fele árnyékban van. Kissé kesze kusza, itt ott levágva egy-egy szár és levél. Az utómunka is erősen látszik rajt. Hidd el, nem a rossz indulat beszél belőlem, csak olyan dolgokra szerettem volna felhívni a figyelmedet, amik szerintem nem jók. További jó fényeket!
Köszönöm, hogy megnéztétek és véleményeztétek. A kompozíció szándékos volt, éppen a fele napon - fele árnyékban fogott meg. Úgy látszik nem jött át az, ami a helyszínen jónak tűnt. Túl sok utómunka nincs, eleve így fotóztam. Nem vagyok sértődős és nem tételezek fel rosszindulatot, a kritikából tanul a fotós. Amúgy sokszor tapasztaltam, hogy én úgy éreztem, na ez egy bomba fotó, de nem aratott elismerést, sőt. Máskor meg meglepődtem, hogy mekkora elismerést aratott egy-egy olyan fotó, amiben én nem éreztem a sikert. Ilyen ez a ,,szakma" :-)
ezzel mi is így vagyunk, egy dolgot kell eszünkbe vésnünk, magunknak fotózzunk, a magunk örömére, és ne a közönség irányítsa a fotózásunkat. persze, a véleményekből, ötletekből, segítségekből lehet meríteni dolgokat, sőt kell is, de fontos, hogy mindig csak a saját utadat járd :)
Nekem tetszik a fotód! :-) Egyébként én is vagyok sokszor hasonló cipőben, hogy valami nekem tetszik, másoknak nem.
Kezdőként sok tanulni valóm van még. Szép fényeket kívánok!
A fény-árnyékok nagyon rossz megvilágítást adnak, előnytelen, hogy a fele árnyékban van. A nézőpont még lejjebb kívánkozna, s a szirmokat sem látom elég élesnek.
További szép fotonokat!
Megoszlanak a vélemények, látom :-) Csabi, azt szerettem volna visszaadni, hogy a csoport ibolya fele árnyékban, fele a napon. Élőben nagyon jól nézett ki, a fotón nem sikerült ezt megmutatni :-) :-)