Szia! Szuper jól összehoztad őket, kiváló meglátás. A cím mondjuk, lehetne "Modern Aladdin" is akár. Egyébként jó az asszociáció a csodalámpára. A szűk szerkesztés is jó ehhez, passzol a bezártsághoz. A szobor szerintem bátran lehetne kontrasztosabb is, valamint a lámpa nyakánál látható valami nem tökéletes beavatkozás. De így is nagyon jónak látom. Üdv, Gyula
Szia, Köszönöm az értékelést, örülök, hogy jónak találtad. Erős fények miatt kontrasztot növeltem, talán emiatt lett olyan a lámpa felső része. Üdv.Ili
Nagyon remek ez az együttállás, jó társítása a tárgyaknak, szóval ez a része nagyon bejön, a szerkesztés szintén jól választott. A másik rész, a kidolgozás kevésbé tetszik, a szoborról hiányolom a kontrasztokat és egy kis fényt is, és az is lehet, hogy nem kellett volna monokrómmá konvertálni. Az jutott még eszembe, hogy ez a kép világító lámpával még izgalmasabb lenne. Merre van ez egyébként?
Hú de mérges. Igazi betonfej. Kit akart a szobrász megjeleníteni? Aladin nálam mint szobrásznál lazább színesebb meseszerübb lenne. Ez nem változtat a fotó értékéből. Kifejezetten tetszik. A színek a formák harmonizálnak. Ügyesen rátaláltál és szépen mutattad meg.
Szia Tamás, Köszönöm az értékelést, azért örülök, hogy találtál benne jót is. Van még mit tanulnom a kidolgozás terén, nem tudom, hogy a kontrasztot csak a szoborra gondoltad-e, mert ezt úgy külön nem tudom mívelni, ha viszont az egész képre gondoltad akkor OK. Így utólag belátom, hogy a fényt még lehetett volna növelni, illetve az eredeti színt meghagyni, akkor talán más kép lett volna. A helyszín, pedig Váci utca a Központi Vásárcsarnokhoz esik közel. Majd, ha úgy alakul megpróbálom esti fények mellett fotózni. Üdv.Ili
Szia Szejó, Köszönöm az értékelést, és örülök, hogy tetszik a felvétel, jót derültem az igazi betonfej kifejezésen, mert ha úgy vesszük valóban az. Talán a színesebben másképpen mutatott volna, de ezt a változatot választottam. Üdv.
A Camera RAW azért is jó, mert lehet benne szelektíven dolgozni.
De ha ez nincs, akkor létrehozol egy módosított képréteget az eredeti fölé, akár alá, majd ezeket összemaszkolod.
youtube: "photoshop maszkolás" - sok videó van a témában, pár perc alatt elmagyarázzák a lényeget, mindenképp érdemes megtanulni, mivel sokszor használatos.
mindenképp jó szemre vall a kép, egész jó kompóval! Nekem alul talán picit szűk, jobb lenne ha a lámpát tartó oszloppal lenne vége, és nem azzal a kis bogyóval alul, akkor talán az "erőemberünk" se lenne bedobozolva annyira.
Zsírláma felvetése jogos, kell rá egy kis fény, kontraszt, izgalom.
Próbálkoztam egy feldolgozással, kb 10 percet szántam rá.
Szia, Köszönöm, hogy véleményezted a fotót, igazad lehet, nem ártott volna egy kicsivel nagyobb méretben fotóznom. Jó lett az általad készített változat, a fény jól kiemeli a szobor alakot, valami ilyesmit képzeltem el én is. Háttér fénnyel próbáltam kiemelni, de ez nem igazán sikerült.
Külön köszönöm a kedvességedet, hogy megírtad a Camera Raw telepítéssel kapcsolatos útba igazítást. Sajnos a telepítés nem sikerült, mivel a számítógép programja XP, és telepítést nem tudja végrehajtani, mivel Windows7-re épült a betöltő program. A PS CS6-ot a fiam telepítette, és számomra érdekes, hogy akkor az XP-re rátudta telepíteni a CS6-ot, de utólag a Camera Raw-ot nem az XP program miatt.
Köszönöm a segítő szándékodat, igazán örültem neki. Üdv.Ili
Egyetértek Zsírlámával abban, hogy jó a meglátás és a szerkesztés is, továbbá a kidolgozáson lehetne javítani, főleg a kontraszt területén. Evvel együtt megy az ötös.