Nem könnyű a vízliliomot fotózni, neked is kiégett a közepe sajnos. Középről mindenképp kimozdítanám valamelyik irányba és mellőzném a vignettálás használatát. Elnézést ha nem jól látom, csak tipp, hogy van rajta. Ha van lehetőséged próbáld meg ismét lefotózni.
Szia. Borzasztóan túlexpóztad a virág szirmait, egy nagy fehér paca az egész. A környezete pedig szép. Ezt a témát állványról kell megfotózni, egy képen a virágra fényt mérni, egyet pedig így ahogy most van. Aztán a kettőből lehet egy olyat csinálni, ahol a szirmok is fehérek, mégis részletgazdagok, és a környezet is kellően érvényesül. A digigépek szenzora nem enged át akkora dinamikát, hogy ezt egy képből kilehessen jól exponálni, mert vagy a virág lesz jó és minden más sötétbe bukik körülötte, vagy az van amit itt látunk. Ha RAW-ba készült, abból még menthető a dolog, mert abban van annyi tartalék hogy meglehessen csinálni.
Köszönöm a véleményed.Érzem én is a képnek a gyenge pontját.Ha másért nem az építő szándékú vélemények miatt meg érte feltölteni.Így tanúlhat az ember.
Megfogalmazódott bennem valami a képpel kapcsolatban. Amikor írni akartam a véleményemet, elolvastam a többiekét és rájöttem, hogy nem tudok újat írni sajnos..
szia kár ,hogy nincs benne valami fény okozta csillogás bevillanás ami még jobban utalna a címre. én értem mi tetszett meg benne érdekesen világítja meg a nap nekem is tetszik.
Személy szerint azt a megoldást választottam volna, hogy a virágra mérek fényt, így a főtéma szépen exponálttá és részletgazdaggá válik, s szinte előrobbanna a drámaian bebukó környezetéből. A középre szerkesztés helyett érdemes lenne kimozdítani a jobb harmadoló irányába, mert a napos levél azzal a klassz árnyékkal erőteljesebbé válna. Így a kép jobb oldala meglehetősen halott. A bal fölsőben áthúzó szár zavaró kompozíciós elem. Az ennyire kiégett főtéma problémás dolog. Mindettől függetlenül átadja a címben utalt érzést, s hogy élőben milyen hangulatos lehetett.
További szép fotonokat!
Tudom (azt hiszem) mit akartál megmutatni, jó meglátás a szinte önálló fényű tavirózsa.
Hogy miért nem sikerült igazán, már sokan leírták, szakszerűbben, mint ahogy én tudnám.
Szép fényeket!
Szia! Többet, jobbat én sem tudok írni, mint az előttem szólóak. nekem is van tavirózsa képem, ott is eléggé brutálak voltak már a reggeli fények, mire fotóztam. Ezt kora reggel, meg kezdődő alkonyatkor nem lehet fotózni, mert a szirmok zárva vannak. Nézd meg talán az én képem, és az ott lévő adatok, háthogyha tudnak segíteni.
Üdv:Karesz