Gyönyörű kislány és egy nagyon jó porté róla.A modell szemei rabul ejtik a néző tekintetét,élessége tökéletes.A fényhatások,szerkesztés,beállítás mind nagyon tetszik!
Gratulálok,további szép fényképeket kívánok!
Szerintem csak monitoron hiányzik a tér. Ha egy ilyen képet az ember kezébe vesz akár csak small printen (30cm max), de 40-esen plánen már teljesen más az érzés és nem hiányzik a tér.
Jó ez a "rám néz, expó, elnéz" technika. Az épen felvett és az éppen leengedett pózokban van igazán élet. Kísérletezek vele én is, csak picit nagyobb lányokon :)
Köszönöm szépen. Én is éreztem a szűkséget - innen balra,jobbra,lefele nyugágy,szék,lent derítő könyv voltak a 80 cm szűk erkélyen - ez volt az adottság. Ki is bővítettem balra a képet egy fehér sávval, benne a hajcsattal azonos színű felirattal, a csattal átlósan elhelyezve - ha ez nem is pótolja teljesen az igazi teret, de így tekintve az egészre talán kicsit kiegyensúlyozza a képet. Kösz mégegyszer a véleményt.
Nagyon bájos a kis modell! Az ábrázolás mesteri lett. Nagyon finoman bántál a fényekkel. Pedig nem is olyan egyszerű az. Így,hogy nem szembe van teljesen,talán egy pici hely még elférne,de ez nem von le az alkotásod értékéből.
abszolút nem baj, hogy hosszú voltál, sőt! kifejezettem öröm ilyen válaszokat olvasni, a megvalósítás pedig egyszerű, de annál jobb, nem túlzott technika, a természetet használva, minden ízében.
hasonló módszerekkel próbálkozom a saját lányomat is fotózni. ő még sajnos nem ül, illetve vélhetően ilyen korára nem is lesz ilyen hosszú haja, de az ülős korszakot már nagyon várom, ebben a korszakban valóban minden olyan őszinte, és minden mozdulat, gesztus, mimika magával ragadó, és 100%-os, ahogy írod is.
a szűkösség talán egy kissé félreérthető volt, nem hiányzik a környezet nekem se, pár mm csak a kép széleiről.
még egyszer köszönöm ezt a hosszas, és mindenre kiterjedő választ! :)
Valóban izeg-mozog, mint egy örökmozgó. Nem is szabad ilyen pici gyerekecskéről beállított képet készíteni, azzal valami baj lesz, nagyon nem lesz őszinte. A módszerilyen esetben a következő: keresek egy helyet a lakásban, vagy az erkélyen, vagy a kertben, ahol szép a fény. (Ez a kép az erkélyen készült, az erkély mellvédjének az árnyékában, csak a hajat érte el kicsit a nap direkt fénye. Az erkély kb. 80 cm magasságig nagyon szép szórt fényt ad, az egyik oldal teljesen zárt, onnan kevesebb fény jön, a másik oldalról picit több, indirekt, szép fény.) Odateszem a szép fényekhez az aktuális játékokat, babákat, mesekönyveket, stb. Távol megyek, 200 mm-rel. (Itt kb. 3-4 m-re) Ő játszadozik, nem foglalkozik velem. Én beállítom az expót és megpróbálok ráfókuszálni - persze nem néz velem szembe, de ha a fókuszt olyan helyre teszem, ahol majd feltehetően a szeme lesz, mikor felém fordul, akkor van esély, hogy lesz éles képem is. Tehát ő játszik, én mindennel beállok, már a nézőpontom is megvan, a földön ülök, képkivágással is nagyjából megvagyok - s ekkor szólok: Borika! Erre egy pillanatra rám néz, ekkor csattan a gép zárja. Aztán játszik tovább, rám se hederít. Mígnem újra hallja: Borika! - ekkor egy pillanatra megint rám néz, megint kattan a zár. Ennél a képnél volt segítségem is: a nejem kezébe adtam egy jó nagy mesekönyvet kinyitva egy világos oldalon. Mikor Borika rám nézett, nejem gyorsan az álla alá, a melléhez tartotta a könyvet, hogy derítsen vele az égboltról visszavert fénnyel. Ez csak néha sikerült, de azok lettek a szép képek, a többi picit kemény.
A szűk kivágás a helyzetből adódott: ennyi hely volt a derítő mesekönyv fölött. Ez a prózai ok, és nem bánom, hogy így tudtam megoldani - hiszen Borikáról van ezer képem, ahol környezetével együtt látszik, ez most egy "komoly" portré egy másfél éves kislányról, aki már éppen nem baba, de még nem is kisgyerek.
Még annyit megjegyeznék, hogy az a pillanat, amikor szólításomra a szemembe (gépbe) néz, az mindig nagyon koncentrált, átható pillantást adott. Ennyire koncentrált csak a legprofibb felnőtt modell tud lenni. Az ok egyszerű: a kisgyerek ebben a korban mindent teljes valójában átél. Ha rám néz, abban is benne van ő 100 százalékban, (papa, szólítasz?) és ez a tekintetén átsüt. Persze csak egy másodpercig tart ez, azután a babáké, játékoké a 100 százalék odaadás. Később már megosztja a figyelmét majd, és akkor nem is lesz a tekintet ennyire mély, ő szórakozottabb lesz, akkor majd figyelmeztetni kell, hogy nézzen a gépbe, stb. És majd akkor lehet beállított portrékat készíteni róla. De a jelen állapot egy csodás korszak, beállítás nélküli teljesen odaadó, pózmentes portré alany. Az ilyen kisgyerek még nem szedi szét, nem analizálja a világot, hanem egészében éli meg annak minden pillanatát, hangok, szagok, élőlények,egyetlen egészként jelennek meg benne. Ha valahova odanéz, abban is teljes egészében benne van - ha csak fél másodpercre is.
(Hosszú voltam, de számomra érdekes ez a kor, ennek a fotózása, elnézést!)
Nagyon kíváncsi lennék, hogy a 1,5 éves kislányt hogyan tudtad rávenni, hogy így modellt álljon neked, mert hogy a fények olyanok, szinte mintha keresett lenne a természetben, és nem is egy elkapott pillanat. Az arc egy kellemes lágy szórt fény, míg valahonnan beszűrődő, cseppet sem tolakodó hajfény. Ezt elkapni egy 1,5 éves kislánynál, aki vélhetően már izeg mozog.. nem is tudom, de mindenképpen nagyon ügyes! Nekem még csak 6 hónapos a gyerkőcöm, de már most egyre nehezebb. :)
A mélységélesség is nagyon rendben van, a kidolgozás finom, természetes, nem tolakodó, nem arcba vágó, egyszerűen az arckifejezéshez, a kislányhoz illő színek, ruhaválasztás, és sugallat.
A szűkössége az én ízlésemnek egy picit sok, és ez az egyetlen olyan, amit még nem tudtam hová tenni magamban, hogy a fotós miért döntött emellett, miért nem engedte sugározni a kislányt, miért zárta így be, mit akart ezzel kifejezni, úgy érzem van a háttérben valami, amit nem értek.. örülnék, ha segítenél! :)
A rokoni szál tagadhatatlan: Borika az unokám, másfél éves. (Azért töltöttem föl egy "családi" portrét ide, mert igyekszem a családom tagjait is úgy fotózni, hogy a kép lehetőleg több/más is legyen, mint egy családi emlékfotó.)
Nohát ugye aki tud precízen exponálni és a natúr fényt a helyén kezelni. Remélem rajtam kívül az ifik is jól megnézik. (Majd beszólnak, hogy zajos.)
Szép ez az aranyló szín a kékkel és rózsaszín hajcsattal... Semmi plusz csicsa, csak a lényeg.
Nem lepődnék meg, ha a szerzőt rokoni szálak fűznék a modellhez, mély szeretet sugárzik a képből. Idegen fotós ezt nehezen tudná visszaadni.